Régi könyvek

A harmincas-negyvenes években nagy előrehaladást tapasztalunk a legnemzetibb tudományág, a történetírás területén. Az előző korszak adatgyűjtő s többnyire aulikus szellemű történetírása helyébe olyan történetírás lép, mely a múltból a nemzeti függetlenség vagy a polgári haladás szempontjából tanulságos kérdéseket emeli ki. Az őstörténeti nyomozásokat átengedik a nyelvészeknek, a történetírókat a közelmúlt és a jelen érdekli. Az előadásmód hatásosabbá, szónokivá válik: a történetírók hatni akarnak korukra.

Az új tájékozódású történetírók sorát ifjabb Péczeli József (1789–1849), a meseíró Péczeli fia, a debreceni kollégium tanára nyitja meg. Az egyetemes történelmet tárgyaló latin nyelvű tankönyve (Summarium Historiae recentioris Europae 1827–30), az újkorra vonatkozó ismereteket foglalja össze, s ezekből is a holland és az észak-amerikai szabadságharcot, a lengyel felkelést és a francia forradalmat emeli ki, ezeket az eseményeket tárgyalja a legrészletesebben. A hazai történelmet már magyar nyelven írta meg három kötetben, de a cenzúra csak az első kettőnek a megjelenését engedélyezte (A magyarok {585.} történetei Ázsiából kijövetelöktől fogva a mai időkig, Debrecen, 1837). Az eseményeket a mohácsi vészig adja elő, kiemelve Nagy Lajos és a Hunyadiak korát. Művét Kossuth a börtönben olvasta, és jellemző a kor igényére, hogy nem volt vele megelégedve: "Némelyekből többet, némelyekből kevesebbet, némelyeket másként óhajtanék. Például többet a nemzet történeteiből. Több századokon keresztül alig van egy nemzeti emlékezetesség, egyetlen egy magyar polgár neve említve." Pedig "történelmünk gazdag nemzeti charactert ábrázoló vonásokban, említésre méltó emberekben". Másrészt "kevesebbet kívánnék azokból az apró-cseprő, egypár ezer zsoldosokkal, nemzeti érdek, nemzeti befolyás, nemzeti erő nélkül vitt privát tréfaharcocskákból. melyek a magyar nemzetet akár históriai, akár politikai, akár katonai, akár belső életi tekintetben oly igen kevéssé ismertetik".