Ár: 2.250 Ft
Leírás
Megjelent 1000 pld.-ban.
A könyv egy rendkívüli energiájú ember fél évszázados, eseménydús
életébe enged bepillantást. Tisztelettel adózik azoknak, akik azzá tették,
aki lett, és szeretettel emlékezik azokra, akiknek az életútját
Ő egyengette, segítette. Emlékezete irigylésre méltó. Érzelmekkel
átszőtt történetek, mély emberi kapcsolatok, megrázó esetek, pillanatok
elevenednek meg munkájában. A lovas társadalom számára
közismert egykori és mai személyek sora bukkan fel a könyvben,
de a velük kapcsolatos történetek még a bennfentesek körében is
nagyrészt ismeretlenek.
Sugárzik a könyvből az állatorvosi szakmai alázat. Hivatását szolgálatnak
tekinti, melynek során jót tehet gazdának és állatnak. Szívéhez
legközelebb a lovak állnak, és elkeseríti, hogy tanítványai, fiatal
kollégái kutyapraxisban gondolkodnak. Nyugat-dunántúli, egykori
állatorvosi körzetében szomorúan tapasztalja a leépülést, pusztulást,
a „térden felüli” állatok számának drasztikus csökkenését. Küzd a
vidék életben maradásáért határon belül és kívül. Különösen kedves
számára Erdély, ahová – akár csak látni a még megmaradt természeti
szépségeket, élvezni a barátságot és a vendégszeretetet – szívesen
visszajár.
Seregi doktor érzi és tudja, melyek a múltnak az értékei, amit át
kellene menteni a jövő generációi számára. Sorait olvasva két – általam
és sokak által nagyon becsült – személyiség mondatai jutottak
eszembe:
a múlt olyan tükör, amiben sokszor, nagyon sokszor megtalálhatjuk
a követendő, a jövőt építő utat.” (Dr. Fehér Dezső állatorvos)
„… A múlt nem mögöttünk, hanem alattunk van, azon állunk.
Aki nem áll semmin, azt elfújja a szél! (Illyés Gyula)
A könyvben az ember és a ló kapcsolatának pozitív és negatív
megrázó eseteivel találkozunk. A lovát, a jó gazda családtagnak tekinti,
a huszár bajtársnak, az erdészek munkatársnak. Szembe állítja
ezekkel a kíméletlen ló használatot. Összeszorul az olvasó torka,
amikor a vágóhídon dolgozó lóról ír. A szerencsétlen állat inaszakadtáig
húzza egy fatalpon letaglózott társai lenyúzott véres bőrét, hogy
időt nyerjen és még egy darabig életben maradhasson. Egy lezüllött,
alkoholista pár udvarából a kocsiba befogva „felejtett” éhező ló elkóborol,
hogy élelemhez jusson. Vízmosásba borul szekerével. Összeszáradt
bőrét, csontját fél év múlva találják meg szerszámzata és
kocsi roncsok között. Erdélyben megvették egy cigány agyongyötört
lovát és elajándékozták azért, hogy a kíméletlen használattól megmentsék.
Ember és állat együttműködésével kapcsolatban – olyan szinte
hihetetlen – esettel is találkozunk, mikor az üszőistállóban az elletésnél
a bika segít kihúzni a magzatot.
Az emberi sorsok alakulásának kiszámíthatatlanságát mutatja
(társadalmi hovatartozástól függetlenül) pl. az állatorvos munkáját
segítő életerős fogóember, Pisti tragédiája. Más esetben szinte szemünk
előtt látjuk a csokornyakkendős öregurat, (egykori jogászdoktort),
aki a lépcsőfeljáró alatti lukban lakik egy kórházban. Takarításból
és a betegeknek bevásárlásból tartja el magát, pedig dr. Plósz
Béla állatorvos lótenyésztési főigazgató, államtitkár családjában látta
meg a napvilágot. (Az ’50-es évek végén – ma úgy mondanánk: nyári
diákmunkán – én Sándor orosz cár unokaöccsével /aki akkor már
idős ember volt/ őriztem az állami vagyont. Egy Békés-megyei állami
gazdaságban. Felesége az irodaépület előtti virágoskertet gondozta.
A Szentpétervári szebb napokról – főleg bálokról – mesélt néha.)
A mai világban az olyan típusú ember, mint a könyv szerzője
szinte kövületnek számít. Pályafutása kezdetén egy faluban más értékrend
volt, mint amit ma a médiumok írnak vagy sugároznak. Elég
volt az adott szó, vagy egy kézfogás. (Évekkel ezelőtt lovagoltatással
foglalkozó istállóm ajtajára, szomorú tapasztalataimból adódóan miheztartás
végett 12 pont lett kifüggesztve. Ebből az egyik így szólt:
„Akinek az adott szava kevesebbet ér, mint a pecsétes aláírása az pillanatnyilag
nem a számára megfelelő istállónál tartózkodik!”)
Az igazán jó könyvekről azt szokták mondani, hogy nem lehet
letenni. Ebben a kiváló munkában leírásra került néhány olyan történet,
ami után a könyvet le kellett tenni. Olyan hatással lehet az
olvasóra, hogy csak idővel tud a következő történetre ráhangolódni.
(Aki látta a TV-ben a „Schindler listája”-t rögtön utána nem vágyott
sem másik filmre, sem reklámra, csak a csendre.)
Mindezek ellenére a könyv megjelenésének persze nem lesz akkora
„hírértéke”, mint egy celeb fogyókúrájának, vagy párkapcsolati
félrelépésének (félrefekvésének), de nem is az ilyen hírekre kiéhezettek
számára íródott.
Kassai Lajos világhírű lovas íjászunk írta: „Lehet-e nagyobb kihívás,
mint feslő morálunk egy cafatját fogunk közé szorítva átvonszolni
e hitvány századon?”
Dr. Seregi János pályája kezdetétől így szorítja fogai között azt a
kevés jót, ami még megmaradt, a megőrzendőt, és átvonszolta az ezredfordulón
egy újabb – remélhetőleg az előzőnél nem hitványabb
évszázadba.
Vér Imre
Magyar Lovas Kör alelnöke
Tartalom
|
Eddig megtekintett könyvek
