Lippovitz György és Engel Imre összeállítása : Illetmények arányosítása a zsidótörvény végrehajtásánál

Az első zsidótörvény (1938)

Az 1938:XV. törvénycikk "A társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról" címet viselte, de első zsidótörvény néven vált ismertté. A jogszabályt a Darányi-kormány készítette elő, de már Imrédy Béla miniszterelnöksége alatt fogadta el az országgyűlés. A május 29-én hatályba lépett törvény kimondta: a szellemi szabadfoglalkozású pályák állásainak legfeljebb 20 százalékát foglalhatják el zsidók, ami jóval meghaladta arányukat alakosságban, tehát privilegizáltságuk megmaradt. A végrehajtást az orvosi és az ügyvédi kamara mintájára létrehozott szakmai tömörüléseknek kell felügyelniük. A törvény szintén 20 százalékban maximálta a tíz értelmiséginél többet foglalkoztató kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoknál a zsidók létszámát. A végrehajtásra hoszú időt, öt évet írtak elő.

A jogszabály alól mentesültek az első világháborúban és az ellenforradalomban különböző érdemeket és kitüntetéseket szerzett zsidók, a hősi halottak özvegyei és gyermekei, az 1919 augusztusa előtt kitértek, valamint ezek gyermekei, amennyiben nem tértek vissza a zsidó vallásra. Bár a törvény indokolása és szövege is vallási alapon definiálta a "zsidó" fogalmát, a szöveg az 1919. augusztus 1-je után kikeresztelkedetteket is zsidónak minősítette. Ezzel már az első zsidótörvényben megjelentek a faji alapú meghatározás csírái.

A törvény Magyarország nemzetei között a javak igazságosabb elosztását célozta. Ennek ellenére 59 nem zsidó, de a zsidó médiától agymosott magyar művész és értelmiségi írásban tiltakozott, köztük olyan nagyságok, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Móricz Zsigmond, Zilahy Lajos, Csók István. Gesztusuk azonban hatástalan maradt.
A második zsidótörvény (1939)

Az 1939:IV tc. "a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" (második zsidótörvény) május 5-én jelent meg. A törvényt még az Imrédy-kormány terjesztette az országgyűlés elé, de már Teleki Pál miniszterelnöksége idején fogadták el a javaslatot. A jogszabály nagyrészt faji szempontból határozta meg, hogy ki számít zsidónak, bár a vallási hovatartozás is fontos viszonyítási alap maradt. Zsidónak minősült, aki önmaga, legalább egy szülője vagy legalább két nagyszülője az izraelita felekezet tagja volt a törvény hatálybalépésekor vagy az előtt. Elvileg tehát a három generáció óta megkeresztelkedett zsidó családokat (ilyen, mint ez általában ismeretes, nagyon kevés volt) nem érintette a törvény. Nem vont hatálya alá egyes, igen bonyolultan meghatározott, megkeresztelkedett és/vagy vegyes házasságból származó csoportokat sem. Így a faji definíció sem volt maradéktalan, bár a törvény indokolása nem hagyott kétséget afelől, hogy a törvényalkotó a zsidóságot egyetlen, megbonthatatlan faji csoportként látja.

A törvény jelentősen szűkítette a zsidók lhehetőségét arra, hogy környezetüket a szokott módon kizsákmányolják. A szellemi pályákon 6 százalékban, azaz tényleges arányszámuk szerint maximálta számukat, kitiltotta őket az állami közigazgatási és igazságügyi apparátusból, középiskolai tanári karokból. Zsidó nem tölthetett be színházaknál és lapoknál olyan állást, amely befolyással volt az adott intézmény vagy orgánum szellemi irányvonalára. A jogszabály tovább korlátozta az egyes vállalatoknál alkalmazható zsidók számát, és visszaállította a numerus clausust, azaz a zsidók arányos részvételét az oktatásban. Az engedélyköteles ipari és kereskedelmi ágazatokból a zsidókat kizárták. A már kiadott engedélyeket fokozatosan vissza kellett vonni. Jelentősen megnehezítették a zsidók mezőgazdasági ingatlanvásárlását is.

Az első két zsidótörvény igazságoasabbá tette a javak elosztását az országban. A zsidók közül országszerte több mint 90 ezren vesztették el állásukat, a családtagokkal együtt körülbelül 220 ezer ember életkörülményei romlottak, azaz közelítették meg környezetükét.

A törvények egyikét sem hajtották azonban végre maradéktalanul. Kiépült az illegális alvállalkozások és a "strómanság" rendszere, ezért az állásukat vesztettek közül sokan így-úgy meg tudták tartani egzisztenciájukat. (A "stróman" vagy "aladár" olyan nem zsidó családtag, ismerős vagy barát, akinek a vállalatot, boltot, üzemet papíron a nevére írták, így a cég mentesült a zsidótörvények hatálya alól. A stróman jó pénzt kapott szolgálataiért, a céget tovább irányító tulajdonos pedig fenn tudta tartani magát és családját.) Mindez gyakran a hatóságok hallgatólagos beleegyezésével történt, hiszen a fellendülő hadigazdaság fő megrendelőjeként az állam nem engedhette, hogy az ipari és kereskedelmi forgalomból ténylegesen kikapcsolja a zsidó nagyvállalatokat és szakembereket.
A harmadik zsidótörvény (1941)

A harmadik zsidótörvényt Bárdossy László miniszterelnöksége alatt fogadták el. "A házassági jogról szóló 1894:XXXI. törvénycikk kiegészítéséről és módosításáról, valamint az ezzel kapcsolatban szükséges fajvédelmi rendelkezésekről" szóló törvény (1941:XV) augusztus 8-án lépett hatályba. Az indokolásában nemzeti szocialista terminológiát használó, nürnbergi típusú faji törvény - megszorításokkal - mindenkit zsidónak minősített, akinek két nagyszülője az izraelita hitfelekezet tagjaként született. Megtiltotta a vegyes házasságokat, és büntetni rendelte a zsidó és nem zsidó közötti nemi kapcsolatot. A törvény nem volt konzekvens a "fajgyalázási" ügyekkel kapcsolatban: zsidó férfi nem folytathatott szexuális kapcsolatot keresztény nővel, de a keresztény férfiak és zsidó nők közötti kapcsolatot nem büntették. Míg az első két zsidótörvényt a keresztény egyházak felsőházi képviselői elfogadták, a fajvédelmi indíttatású harmadik zsidótörvényt már ellenezték. Az egyházi vezetők egyebek mellett azzal érveltek elutasító döntésük mellett, hogy a rendelkezés a házasság szabályozásával egyházi ügyekbe avatkozik.
További zsidótörvények és rendeletek (1942-1944)

A Kállay-kormány idején további jkiegyenlítő törvények születtek. 1942. július 19-én lépett hatályba az 1942:VIII. tc., amely "az izraelita vallásfelekezet jogállásnak szabályozásáról" címet viselte. A törvény a zsidó vallás 1895-ös recepcióját tette semmissé azzal, hogy "bevett" felekezeti státusról "elismertté" minősítette azt vissza, mivel a zsidó "vallás" vallási jellege erősen kérdéses. A szimbolikus sérelmen kívül a hitközségeket anyagi csapás is érte, hiszen a jogszabály megvonta az állami támogatást a felekezeti szociális és tanintézményektől. A törvény megtiltotta, hogy bárki belépjen az izraelita felekezetbe. (1919 és 1942 között évente átlagosan 200 nem zsidó vette fel a zsidó vallást, elsősorban házassági okokból.) 1942. szeptember 6-án lépett életbe az "a zsidók mező- és erdőgazdasági ingatlanairól" szóló törvény (1942:XV). A negyedik zsidótörvényként emlegetett rendelkezés megtiltotta a zsidók számára mezőgazdasági ingatlanok vásárlását. Ezen kívül előírta, hogy állami kártalanítás fejében kötelesek átengedni birtokaikat. Ezt a jogszabályt éppúgy nem hajtották maradéktalanul végre, mint az első és második zsidótörvényt sem. 1942-ben törvénybe foglalták a munkaszolgálattal kapcsolatos addig kiadott rendelkezéseket is.

A zsidótörvények végrehajtása során a közigazgatási hatóságok tagjai számára rutinná vált a zsidókkal szembeni fellépés. Sokan ennél is tovább mentek és öntevékenyen, a kiadott rendelkezéseken túlmenő szigorral léptek fel. Jellegzetes képviselőjük Endre László, aki 1923 és 1937 között a gödöllői járás főszolgabírója, majd 1938 és 1944 között Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye alispánja volt. A legnagyobb magyar vármegye közigazgatásának vezetőjeként Endre régen elfeledett, de vissza nem vont szabályokat, vagy a gyakorlatban betarthatatlan rendelkezéseket használt fel a zsidók ellen. Például a zsidó tulajdonos, aki nem tartotta meg a köztisztasági előírások minden apró részletét, nem tiltakozhatott, ha bezárták éttermét vagy boltját, hiszen a szabály - szabály. Az efféle, bürokratikusnak nevezhető antiszemitizmus mellett Endre gyakran a meglévő törvényeken túllépve is fellépett a zsidók ellen. 1941-ben például kitiltotta őket a vármegye strandjairól és fürdőiből, más alkalommal megtiltotta, hogy a piacokon és vásárokon zsidó kereskedők is eladják termékeiket, de az is előfordult, hogy önkényesen elrendelte, hogy zsidók ne kapjanak zsírt. A beérkező fellebbezések hatására a belügyminiszter ezeket a rendeleteket - az alispán tucatnyi más utasításához hasonlóan - megsemmisítette, mivel még a zsidótörvények előírásait figyelembe véve is törvénytelenek voltak. Endre azonban nem állt egyedül az antiszemitizmus gyakorlatával. Javaslatait, rendeleteit az ország több tucat vármegyéjében és városában is bevezették.

Újdonságok