Divald Kornél (Eperjes, 1872. máj. 21. � Bp., 1931. márc. 24.): művészettörténész, író, az MTA l. tagja (1911). Orvosnak készült, de hamar műkritikus lett, a Magyar Szemle, a Magyar Iparművészet, a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyének munkatársa. A középkori emlékekből sokat megőrzött Felvidék lelkes kutatója volt, ezenkívül legszívesebben Buda középkori maradványainak ismertetésével foglalkozott. Első közlései forrásértékűek, ha keltezéseit, stílus- és mesterelméleteit több ízben helyesbíteni is kellett. Szépirodalmi művei Tarczai György néven jelentek meg. � F. m. A felső-magyarországi renaissance építészet emlékei (Bp., 1900), A régi Buda és Pest művészete a középkorban (Bp., 1901), A sárospataki vár (Bp., 1902), Budapest művészete a török hódoltság előtt (Bp., 1903), Szepes vármegye művészeti emlékei (I�III., Bp., 1905�1907), Magyarország csúcsíveskori szárnyasoltárai (I�II. 1909�1911), Felvidéki séták (Bp., 1926), Magyarország művészeti emlékei (Bp., 1927, angolul is), A magyar iparművészet története (Bp., 1929), Old Hungarian Art (Bp., 1931). Szépirodalmi művei: Masolino (r., Bp., 1902), Öt novella (Bp., 1913), Felvidéki históriák (Bp., 1914), Magyar legendák (Bp., 1914), Vitus mester álma (Bp., 1918), Mikó solymár (Bp., 1929). � Irod. Farkas Zoltán: D. K. (Nyugat, 1931.)
A Szent István könyvek sorozat 47. száma. Fényképekkel illusztrált.