Szerkesztő : |
|
Kiadva : |
1763 |
Kiadás helye : |
A Jesus Társasága Akademiai Collegiumának betöivel |
Kiadó : |
|
Oldalszám : |
XXIV + 294 p |
Állapot : |
Aranyozott és bordázott gerincű bőrkötésben, pirosra színezett lapszélekkel, kötés felső borító jobb alsó sarkán kissé sérült, egyébként jó állapotú. |
Méret : |
198 mm |
Nyelv : |
magyar |
Azonosító
: |
82238 |
Kategória : |
Régi nyomtatványok / Vallás / Kereszténység / Régiségek, ritkaságok |
Leírás
Magyarra fordítá Molnár János ugyan azon társaság-béli szerz. pap.
Molnár Ker. János,
bölcseleti és theologiai doktor, Jézus-társasági áldozópap, később apát, szül. 1728. jún. 13. (kereszteltetett) Csécsényben (Győrm.), hol atyja Szabó György molnármester volt és ezért közönségesen Molnárnak hítták, s e név maradt a fiúra is. Édes anyját korán elvesztette s atyja Győrbe küldte parvistának, onnét Pozsonyba került, mindkét helyen a jezsuiták vezetése alatt végezte a gymnasium négy alsó osztályát 17 éves koráig. 1745. okt. 15. lépett a rendbe és Bécsbe küldték, hol két próbaévet töltött: azután Szakolczán tanulta a rhetorikát és poetikát, míg a philosophiára Gráczba küldték, innét Kassára került, hol a theologiát tanulta, nemsokára azonban tanítania is kellett: Sárospatakon, Kassán, Esztergomban, Budán és Nagyszombatban. 1756-ban ismét Gráczba küldték, hogy theologiai tanulmányait befejezze, négy évet töltött itt és a régiségek búvárlásába is belemerült. 1759-ben szentelték pappá Nagyszombatban. Tanuló évei alatt elsajátította a német és franczia nyelvet, a görögön (melyben rendkívül jártas volt, és a zsidón kívül). Az iskola tárgyait is mind kiváló kedvvel tanulta, feljegyezték róla, hogy kedves tanulmányai voltak a költészet, a szónoklat, történet, természettan, bölcselet és theologia. 1759-ben elfoglalta a tanári katedrát Nagyszombatban, hol 1767-ig tanította az ethikát, ékesszólástant és bölcseletet, 1769-ben Kolozsvárt, majd 1772-ig a theologiát Győrött, azután Budán és újra Győrött adta elő. 1773-ban Patachich Ádám püspök elkérte rendjétől, mire Nagyváradon theologus és könyvtárnok volt, a rend feloszlatása után 1774-ben Győrmegyében születése helyén lelkészkedett. 1776-ban a budai akadémia igazgatójává nevezték ki, 1777-ben pedig, midőn az egyetemet áthelyezték Nagyszombatból Budára, kir. tanácsossá és az egyetemi tanács assessorává s egyidejüleg kinevezték szombathelyi kanonokká, 1780-ban bélakuti apáttá. 1764-től 1784-ig működött mint tanár és sok mindenféle tudományt tanított, legkivált philosophiát, theologiát és a latin meg a görög nyelvet, behatóan foglalkozott azonban a physikával is. Mint tanárt rendkívül dicaéri Ürményi József, ki tanítványa volt és kiemeli, hogy mindenkor a jeles tanító mintaképe volt. 1784-ben II. József császár kinevezte szepesi kanonokká. Husz évet töltött itt elvonulva, csendes, de folytonos munkában. A szepesi káptalan irattárában található feljegyzések szerint minden idejét, mely a kar-ima és más kötelességei elvégzése után maradt, könyvolvasással és írással töltötte. 1787-ben Kazinczy is meglátogatta. Életének végén aggkora mellett, súlyosabb mellbaj is gyötörte s öt napi betegség után 1804. febr. 15. Szepes-Váralján meghalt. A szegények iránt jótékony és bőkezű volt, mindazonáltal pénzének legnagyobb részét a tudományokra fordította, műveit többnyire saját költségén adta ki. Az a különös szokása volt. hogy minden társaságtól elvonultan otthon tartózkodott. Kazinczy is megjegyzi róla, hogy «igen nyájas, de sohasem nevet». A Tudom. Gyűjtemény szerint hatodfél lábnyi magas, inkább sovány, mint hizott, barna hajú ember volt. Mindig komoly, de nem mogorva, tekintete nyilt és élénk, társalgása nyájas volt.
|