Régi könyvek

Vas István (Bp. 1910. szept.24. - Bp. 1991. dec.16.): költő, író. Az 1930-as évek második felétől bontakozott ki nagyszabású műfordítói életműve (Villon Nagy testamentuma, 1940, G. Apollinaire válogatott versei 1940, Angol barokk líra, 1943). A német megszállás idején második felesége és barátai bújtatták. 1945 után vitába szállt Lukács Györggyel és Szigeti Józseffel, a marxista irodalompolitika irányítóival. 1947 őszén Rómába utazott, az élmény emlékét őrzi a Római pillanat (1948). Utána évekig csak a műfordításnak élhetett. Klasszikus prózairodalmat, drámát és lírát fordított Shakespeare-től Whitmanig. Verssel ritkábban szólalt meg, de jelentős kötetekkel (Földalatti nap, 1965, Nem számít, 1969, Önarckép a hetvenes évekből, 1975). - ~ az avantgárdból induló s vele klasszicizáló szellemben szembeforduló harmadik nyugatos költőnemzedék tagja, Radnóti barátja volt. Példaképül Kosztolányit és Szabó Lőrincet választotta, Illyés példája is vonzotta. Tanulmányköteteivel (Évek és művek, 1958, Megközelítések, 1969, 1974) a m. esszé Arany János-i és nyugatos hagyományát folytatta. Életrajzi regényciklusa (Nehéz szerelem, 1964, A félbeszakadt nyomozás, 1967, Mért vijjog a saskeselyű? 1981) széppróza és dokumentum, az esszé és a fikciós próza egyensúlyát létrehozó vállalkozás. Elbeszélő stílusa pontosságot elegyít iróniával, a történelem és a lélek tájain egyaránt otthonos, pompásan megrajzolt nőalakokon és szerelmi történeteken kívül irodalomtörténeti portrét fest többek között Babitsról, Radnótiról, Kassákról, Illyésről, Weöresről és a nemzedékéhez tartozó költő-, írótársakról, művészbarátairól.