Szerkesztő : |
|
Kiadva : |
é.n. |
Kiadás helye : |
Tolnai Világlapja nyomdai műintézete |
Kiadó : |
Magyar Kereskedelmi Közlöny |
Oldalszám : |
166 p + [2] |
Állapot : |
Kissé kopott félvászon kötésben. |
Méret : |
186 mm |
Nyelv : |
magyar |
Azonosító
: |
84583 |
Kategória : |
Gasztronómia / Szakácskönyv, cukrászat |
Leírás
Harmadik kiadás. Ritka!
Az első szakácskönyvek megjelenése a legrégebbi kultúrákhoz kapcsolódik: az indiai, kínai és zsidó kultúrákhoz. Míg Európában a középkorban jelent meg az első (egyébként katalán eredetű) szakácskönyv, addig Kínában már mintegy 3000 évvel ezelőtt kiadták a Sárga könyv nevű receptkönyvet. A korábban induló kéziratos receptgyűjtemények mellett a könyvnyomtatás lehetőségének megnyíltával 1475-től kezdve jelentek meg Európában nyomtatott szakácskönyvek. Az első a Platina néven író olasz humanista, Bartolomeo Sacchi munkája latin nyelven, 1475-ben Rómában. A német sorozat tíz évvel később indult. Magyar kiadványra még több mint két évszázadot kellett várni.
Az első ismert magyar nyelvű nyomtatott szakácskönyv a XVII. század végén jelent meg. A Szakácsmesterségnek könyvecskéjét Tótfalusi Kis Miklós nyomdász, tipográfus adta ki Kolozsvárott 1695-ben, majd 1698-ban. Ez azonban - mint címlapja hirdeti - egy korábbi (ismeretlen kiadási dátumú) kiadás bővítése volt. A kötet 334 receptet tartalmaz, első étele a káposzta kolozsvári módon, ezt követi a töltött káposzta. Többségében erdélyi ételeket írt le. Sokáig ez volt az egyetlen nyomtatott szakácskönyv. A XVIII. században változatlan kiadásokban jelent meg a könyv Nagyszombaton, Kolozsvárott, Kassán. 1981-ben a Magvető Kiadó jelentette meg újra a kolozsvári szakácskönyvet egy kötetben a csáktornyai Zrínyi-udvar XVII. századi kéziratos szakácskönyvével. A XVIII. század végéről kéziratként maradt fenn a piarista rend levéltárában Simai Kristóf szakácskönyve, pontosabban 16 füzetből álló receptgyűjteménye. A szerző - színműíróként is ismert piarista tanár, az MTA tagja - kiadásra szánta gyűjteményét, mint azt a munkájához Körmöcbányán 1795-ben írt Előbeszédben is megfogalmazza: "(...) helyesnek, sőt hasznosnak is találtam, hogy egy új, 's jó rendbe szedett szakácskönyvnek készítéséhez fogjak, (...) az ilyes könyvre szükségek lévén kivált a házi gazdasszonyoknak (...)". Simai szakácskönyve közel kétszáz év elteltével jelent meg először nyomtatásban, szerkesztett, az eredeti nyelvezetet megtartó, de mai helyesírásra átírt változatban. A kötet 604 receptet, s egy "Elegyes jegyzéket" tartalmaz, melyben a szerző különféle tanácsokat ad fűszerekkel, tartósítással kapcsolatban, s leírja például a mustárkészítés módját is.
"... a 18. század végi magyar konyháról alig akad megbízható forrásunk, az is inkább a szépirodalomból. Izgalmas, átmeneti időről van szó, kell még két évtized, hogy kialakuljon az a magyar konyha, ami a mostani ősének tekinthető. A kéziratban jól felismerhetők a táplálkozás archaikus elemei – például a kenyérre, zsemlyére tálalás –, ugyanakkor már megjelennek az új alapanyagok. (...) Simainál olvashatjuk az eddig ismert legkorábbi „kukoricás” ételleírást (polenta). Korai szakácskönyveinkben burgonyás étel nincs, kisebbfajta szenzáció, hogy a kéziratban négy ilyen recept is található! Ez ugyanis azt jelenti, hogy az 1700-as évek végén már mindennapos eledel volt a lenézett és közönséges ínségeledelnek tartott krumpli. Magyarosnak mondott ételeink ősei közül több is felfedezhető a gyűjteményben – kaszáslé, töltött káposzta, véres hurka, levélen sült –, s itt olvasható a paprika, továbbá a paradicsom használatának első feljegyzése is! (...) Az igazi meglepetés azonban, hogy felaprított hagymát pirít a zsíron! Nem igaz tehát, hogy ez az eljárás csak a 19. században terjedt el.".
A XIX. század meghatározó szakácskönyve Czifray István Magyar Nemzeti Szakácskönyve, mely 1816-ban jelent meg először, s számos kiadást megélt. A 8. kiadás 1888-ban jelent meg. Az 1929-es harmadik kiadás (az utolsó, melyet a szerző személyesen alakított) 2009-ben újra megjelent, nem reprintként, hanem a mai helyesíráshoz igazított formában, szótárral kiegészítve, klasszikus tipográfiával, megtartva a régi nyelvezetet.
|