Szerkesztő : |
Hóman Bálint, Szekfű Gyula, Kerényi Károly |
Kiadva : |
1943-44 k |
Kiadás helye : |
Révai Irodalmi Intézet, Budapest |
Kiadó : |
Magyar Szemle Társaság |
Oldalszám : |
|
Állapot : |
Kiadói félbőr-kötésben, első kötet borítójának felső sarka kissé megviselt állapotban,belül papírcsíkkal javítva, XVI-ig a borítóból félig kijár. II. kötet lapjai helyenként kissé foltosak, III. kötet borítója kissé kopott. |
Méret : |
255mm |
Nyelv : |
magyar |
Azonosító
: |
78268 |
Kategória : |
Térképpel illusztrált könyv / Történelem / Egyetemes |
Ár: 40.000 Ft
Leírás
1. köt. Az ókor története. Szerk. Kerényi Károly. 5 sztl.lev.+XVI+715p+14 db térkép 2. köt. Váczy Péter: A középkor története. 4 sztl. lev.+720p+ 13 db térkép 3. köt. Hajnal István: Az újkor története. 5 sztl. lev. + 671p + 13 db térkép 4. köt. Iványi-Grünwald Béla: A legújabb kor története. 5 sztl. lev.+ 660p + 19 db térkép Révai. Kiad. a Magyar Szemle Társaság
Tartalom
Szekfű Gyula (Székesfehérvár, 1883. május 23. – Budapest, 1955. június 29.) történész, publicista, egyetemi tanár, az MTA tagja.
Katolikus polgári családban született, édesapja Szekfű Ignác ügyvéd. Több testvére volt, megnősült, de gyermeke nem született.
A ciszterci rend főgimnáziumában érettségizett Székesfehérváron, 1900-ban. A budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte egyetemi tanulmányait történelem, német, valamint francia nyelv és irodalom szakon. Tagja volt állami ösztöndíjasként az Eötvös József Kollégiumnak. 1905-től 1906-ig dolgozott a Magyar Nemzeti Múzeumban, majd 1908-tól 1910-ig pedig gyakornok volt az Országos Levéltárban. Ezzel párhuzamosan munkatársa volt 1907-től a bécsi Császári és Királyi Házi, Udvari és Állami Levéltárnak, 1908-tól gyakornoki, 1910-től fogalmazói, 1912-től pedig allevéltárosi beosztásban. Tizenhét évet töltött összesen Bécsben. 1916-ban a 16–18. századi magyar történelemből a budapesti egyetemen magántanári képesítést szerzett. 1924-ben a rendkívüli tanári címet nyerte el. Egy évvel később kinevezték egyetemi tanárnak a budapesti egyetem újkori magyar történeti tanszékére. Magyar Tudományos Akadémiának 1925-től levelező, majd 1941-től rendes tagja.
Három nemzedék című 1920-ban megjelent munkájában alapozta meg az 1918–1919-es forradalmak után hatalomra került rendszer hivatalos ideológiáját. 1927 szeptemberétől 1939 decemberéig a Magyar Szemle szerkesztője volt, mely Bethlen István politikáját támogatta. A második világháború során mint a Bethlen-csoport tagja, csatlakozott a függetlenségi és népfrontmozgalomhoz. 1939-től 1944-ig vezető publicistája volt a németellenes, ellenzéki Magyar Nemzetnek. Kiállt a független, szabad Magyarország mellett mind szóban, mind írásban. Cikket írt A szabadság fogalma címmel a szociáldemokrata Népszava 1941. karácsonyi számába, mely a németellenes nemzeti összefogást példázta. A Magyar Történelmi Emlékbizottság létrehozását célzó tárgyalások résztvevője volt, eleinte betöltötte az elnöki tisztét, majd később visszalépett, nem írta alá az emlékbizottság nyilvánosságra hozott felhívását sem. 1942 szeptemberében a Schönherz-perben a kommunisták mellett tanúskodott. 1943 januárjában fővédnökként tevékenykedett a Petőfi születésének százhuszadik évfordulóján rendezett ünnepségeken. A Valahol utat vesztettünk című cikksorozatában, melyet 1943–1944-ben közölt a Magyar Nemzet, bírálta az ellenforradalmi rendszer hivatalos politikáját, és felidézte a reformkor polgári demokratikus eszményeit figyelmeztetés gyanánt. A német megszállás idején visszahúzódott, majd a nyilas hatalomátvétel után bujdosni kényszerült. A fővárosban élte át az ostromot.
Hamarosan a kialakuló demokratikus közéletbe is bekapcsolódott. Elfogadta a politikai helyzetet, hogy a régi rendszer szétesett, a hatalomba a kommunisták és a szociáldemokraták is bekerültek, valamint a Szovjetunió beleszólást kapott az ország ügyeibe a fegyverszüneti egyezmény értelmében. Nem lépett be egyetlen pártba sem, viszont bár 1945 tavaszán a katolikus pártalakítási kísérleteket figyelemmel kísérte, s szóba jött, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt elnöki tisztét betölthetné. 1945. április 2-án Budapesten nyolc másik közéleti személyiséggel egyetemben beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe.
1945. október 15-én rendkívüli követté és meghatározott miniszteri rangban moszkvai követté nevezték ki – mindezt a koalíciós pártok megállapodása alapján –, 1948 májusától pedig nagykövet lett. Eme tevékenységének idején vette kezdetét a két ország között a gazdasági, államközi és kulturális kapcsolatok kialakulása, 1948 februárjában pedig sor került a barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási egyezmény aláírására. 1948. szeptember 10-én, a Kommunista Párt hatalomátvétele után felmentették, 1949 áprilisában a Külügyminisztérium nyugállományba helyezte. Országgyűlési képviselő volt 1953. májusától, 1954. január 21-étől az Elnöki Tanács tagja egészen haláláig. Szekfű Gyula sírja Budapesten. Farkasréti temető: 20. körönd-1-31/32. Pátzay Pál alkotása.
Főbb művei
A száműzött Rákóczi (Budapest, 1913) Három nemzedék (Budapest, 1920) Magyar történet I–VIII. (Hóman Bálinttal közösen, Budapest, 1929–1934) Három nemzedék és ami utána következik (Budapest, 1934) Reprint: Három nemzedék és ami utána következik (Előszó: Glatz Ferenc, Budapest, 1989) Forradalom után (Budapest, 1947) Nép, nemzet, állam. Válogatott tanulmányok (Vál.: Erős Vilmos, Budapest, 2002)
|