Hátsó kötéstáblán: Lantos Rt. könyvkötészete. Gyűjteményes díszkiadás XIV. kötete. Két mű egybekötve. Magdaléna két élete. Regény. A fehér páva. Kisvárosi történet.
Herczeg Ferenc (Versec, 1863. szept. 22. - Bp., 1954. febr. 24.): író, újságíró, az MTA tagja (l. 1899, r. 1910-49, t. 1914, ig. 1922).
Csak a gimnáziumban tanult meg magyarul, első műveit német nyelven írta. 1882-től a budapesti egyetemen jogot hallgatott, majd joggyakornok Temesvárott. Budapesten egy halálos végű párbaja miatt a váci államfogházba került, itt írta Fenn és lenn című, 1890-ben meg jelent regényét, s elnyerte vele az Egyetemes Regénytár pályadíját. Regényei, elbeszélései, színművei fordulatos meseszövésűek, találóan jellemzett alakjaiban az egykorú dzsentritársadalmat eszményítette. Népszerűek voltak történeti regényei, melyekben a magyar múlt egy-egy reakciós-konzervatív szemlélettel megrajzolt sorsfordulója jelenik meg. Színművei sokat szerepeltek a színházak műsorán.