Bibliofil szalon

Sőtér István író (Szeged, 1913. jún. 1. - Bp., 1988. okt. 7.) irodalomtörténész, az MTA tagja. Szegeden született, középiskolai tanulmányait a szegedi piarista gimnáziumban végezte. Az érettségi után 1931 és 1935 között a budapesti Eötvös Kollégium ösztöndíjasa, ahol francia, magyar és német irodalommal foglalkozik. Az 1935-36-os tanévben a párizsi École Normale Supérieure ösztöndíjasa. Doktori disszertációjában, melyet Doctrine stylistique des Rhétoriques du XVIIe siecle címen jelentetett meg a 17 századi retorikával foglalkozott. Doktori címének megszerzése után, 1936-tól az Eötvös Kollégium francia előadója és könyvtárosa lett. 1936 és 1939 között a budapesti Egyetemi Könyvtár tisztviselője volt, majd 1939 és 1945 között közgazdasági pályán folytatta munkásságát, többek között volt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara előadója, valamint ellátta a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének titkára teendőit is. Ekkori tapasztalataiból született Bűnbeesés című regénye, amely először 1948-ban jelent meg. 1945-ben a Teleki Pál Tudományos Intézet tanára lett, majd 1946. augusztusától közalkalmazottként dolgozott a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, amelynek 1947. jún. 1-jétől vezetője is. A háború utáni évek összegezése a Hídszakadás (1948) c. kisregénye, valamint a Sötétkamra (1948) c. elbeszéléskötete. 1948 után tanárként élt és alkotott, először a szegedi egyetem, majd, 1952-től a hatvanas évek végéig az Eötvös Loránd Tudományegyetem tanszékvezető tanára volt. 1957-től 1983-ig, nyugállományba vonulásáig az MTA Irodalomtörténeti Intézetének igazgatója volt. A magyar irodalom négykötetes történetének főszerkesztője. A háború alatti és utáni évekről való emlékeit regényfolyamában örökítette meg: Az elveszett bárány (1974), Budai Oroszlán (1978), Bárányt szoptató Oroszlán (1988). 1960 és 1969 között a Magyar Pen Club elnöke, 1970 és 1973 között az International Comparative Literature Association (AILC) elnökének választották. Írói és tudósi pályája párhuzamosan alakult, bár 1949 és 1960 között nem igazán folytatott szépírói tevékenységet.
Íróként a Válaszban, esszéistaként a Magyar Szemlében és a Nouvelle Revue de Hongrie-ben szerepelt. Első drámáját, a Magyarok című folyóirat közölte Júdás címmel, 1947-ben. Az írás és az irodalomtörténet mellett fordítással is foglalkozott, az ő interpretációjában olvashatjuk magyarul többek között Hemingway: Akiért a harang szól, Emily Brontë: Uvöltő szelek, Graham Greene: Hatalom és dicsőség vagy Thyde Monnier: Folyam c. regényét. 1954-ben Kossuth Díjat kapott, halála előtt három évvel, 1985-ben pedig József Attila díjjal jutalmazták.